Ma megvolt az első telefonos ügyintézésem!

M. ugyanis helyet kapott az egyik helyi oviban, így beszélni kellett velük, hogy mikor menjünk bemutatkozni, részletezni. Nem voltam ideges, inkább felkészült...legalábbis azt hittem.

Kezdtem dánul, a szépen előre kigondolt mondatommal, majd ahogy válaszoltak, rögtön angolul hárítottam...pedig erre is megvolt a dán mondat a fejemben... Eddig terveztem ugyanis az első nyilvános szereplésemet ezen a nyelven, de a hölgy a vonal másik végén olyan magabiztosan és recsegőn pörgette egymás után a dán szavakat, hogy mit tagadjam, bepánikoltam. A legnagyobb félelmem az volt, hogy lemaradok valamiről, nem akartam kihagyni egy "ühüm"-öt sem, mindet tudni akartam. 

Aztán kiderült, hogy aggodalmam alaptalan volt, a hölgy átpasszolt valakinek, az a valaki más valakinek, a más valaki még valakinek és így tovább. A beszélgetés 7perc 23másodpercig tartott, és az a gyanúm, hogy ez idő alatt az ovi minden egyes munkatársával, beleértve a kertészt, a karbantartót, a postást is, volt szerencsém váltani pár szót. Többen Ahmednek gondoltak valakit a családunkból, legalábbis ezt a nevet mondták sokan, és volt aki úgy érezte ezzel a névvel valamiféle lényegre is rátalált, mert így mondta: ÁÁÁ! Ahmed! 

Valahol félúton aztán én is összekavarodtam, és kezdő angolsággal csak soroltam az iménti beszélgetőtársamnak még szépen összerakott mondatból a szavakat, ahogy eszembe jutottak. Az én drága két kisfiam megérezhette a levegőben az abszurd ízt, mert pont ezt a kritikus időpillanatot választották arra, hogy megbokrosodjanak és teli torokból síkítva rohangálni kezdjenek. Először csak céltalanul, majd ahogy menekülőre fogtam, utánam. Telefonnnal a fülemen, egyik szobából a másikba átbújva próbáltam legalább egy tiszta mondatot kicsikarni magamból, vagy az éppen aktuális hangból a vonal másik végén, mindhiába, gyermekeim orgánuma utólérhetetlen. Ekkor hirtelen kívülről láttam magam, és kitört belőlem a nevetés. Ez volt a vég. Innentől már nemcsak a körülöttem lévő hangzavar nehezítette azt, hogy bárki megértsen engem, de a nevetésbe a még értelmes szavak is gyorsan belefulladtak. Aztán valami történt. A fiúk megnyugodtak (maguktól) és a vonal másik végén egy tisztán csengő női hang azt kérdezte mikor óhajtok bemenni az intézménybe. Ekkor megállapodtunk a másnap reggel 9 órában, és én megkönnyebülve letettem a telefont... 

Más forrásból időközben megtudtam az oviról mindent, mi a rend, mit kell vinni, és mikor... egyedül Ahmed homályos folt még...