Kedden volt az első nap, és annyira jól sikerült, hogy nem hittem el, így vártam még egy napot az ítélettel, hátha csak a nekifutás volt erős, de nem. Persze nincsenek illúzióim, lesznek itt még sírva elindulós, hisztizős reggelek is, de azt hiszem a kezdés ennél simább nem is lehetett volna.

Az is felmerült bennem, hogy lehet a felkészülő-elkészülő tervem volt annyira zseniális, hogy azt nem lehetett nem megvalósítani...! 

A lényeg a lényeg, hogy valami csodálatos összhang lengte be aznap reggel a lakást és a fiúkat. A kocsiig ugyan már nem tartott ki, mert 10 icipic percecske mégis elvesztett valahol ebben a fenenagy harmóniában, de hiába volt már 8:55 amikor beültünk az autóba, nem adtam fel, hogy beérünk 9re! Mint később ...

A második nap, is olyan simán ment szinte minden mint az elsőn. Igaz ugyan, hogy reggel volt egy enyhe megingás, mert a fogmosás körül felütötte a fejét némi galiba, de egy-két hangos szóval rögtön elintéztem a dolgot... Akkor már biztos voltam benne, hogy ma nem fog sikerülni, amire tegnap olyan büszke voltam, hát siettem. Siettünk az öltözésnél, a kocsiba szállásnál, sőt én konkrétan futottam amikor az autót megkerülve egyik gyereket kötöttem be a másik után. M jó érzékkel ezt szóvá is tette: miért szaladsz? esik az eső? 

Aznap megbeszéltük a gyerekekkel, hogy még uzsi előtt kimegyünk, ők majd esznek a többiekkel, és aztán kimennek velük az udvarra, mi meg akkortájt már itt is leszünk értük. Így is történt. A ...

Holnap koránkelés van, hiszen minimum háromnegyed 9re az oviban kell lennünk startra készen. Az út maga még mindig 5 perc, de a pizsitől a bevonulásig nem tudom mennyi idő lesz... félek, nem tudok majd kibújni a bőrömből... Jó lenne pedig villantani egyet, hogy milyen precízek, pontosak vagyunk és mindezt milyen lazán tesszük...

Tervem a következő!

Reggel 7kor mindenki vidáman, kalandvággyal telve pattan ki az ágyból. Az öltözést 1, maximum 2 perces rövid dudorászás közben megejtjük, majd derüs hangulatban, viszonylagos sebességgel elfogyasztjuk a reggelit. A fogmosás ezt követően alapos és magától értetődő, kár is megemlíteni. A kabát-cipő dolog megvan 5 perc alatt, M. nemhogy a saját cipőjét felhúzza, de Z.nak is segít. ...

...egy hónap telt el, és ez látszik is. A fiúkon mindenképpen, most végre már olyanok, mint elutazás előtt voltak...nagyjából.

Amikor megérkeztünk értehető módon elég zaklatott volt mindenki, de mi ketten tagadhatatlanul vittük a pálmát. A srácok energiaszintjét a sok újdonság és a szüleik szinte nonstop feszült hangulata elég hamar lemerítette. Z. például akármikor kelt, reggel 10 óra körül teljesen kipukkadt, aludnia kellett, aztán másfél két óra múlva felkelt ebédelni, majd újra aludt egy ugyanennyit. M. a maga részéről, olyan ordenáré hisztiket csapott napi sokszori alkalommal, hogy az szinte emberfeletti teljesítmény volt.

Persze a kettő óhatatlanul együtt jár, a kölkök - erre vonatkozólag legalábbis biztosan - ...

Egyik reggel, szokásomhoz híven, vizeskancsó töltés közben ellenőriztem a konyhaablakon keresztül, hogy minden rendben megy-e a parkolással odakint. Elég volt egy gyors pillantás hogy meglepődjek: a mai nap különleges, a nagy fekete-szürkés unalomba színes foltok keveredtek, nem is egy, hanem vagy 8 piros/bordó autó formájában!

Egészen jó érzéssel töltött el ez a változatosság, és a nap folyamán többször is ellenőriztem: vajon még mindig tartják-e magukat a vörösök. Egyik ilyen kipillantásom alkalmával aztán különösképpen megelégedtem, nemhogy tartják magukat a színesek, de éppen akkor érkezett az erősítés: a parkolóba egy 80as bácsi száguldott be az ő tűzpiros, négykerekű járművén. Ez az a fajta kis valami, ami se ...

A minap voltunk az oviban megbeszélni. Az éjszaka nagyon pocsékra sikeredett, úgyhogy a jól kitervelt 2 órás készülődés helyett lett egy kapkodós 3/4 órás valami, ami azért volt annyira hatékony, hogy nulláról, (ágyból, pizsiből) utcai ruhában, némi reggelivel a gyomorban, mind a hárman az autóban voltunk. Igaz ugyan, hogy ez jó eredmény volt a maga nemében, de ha azt nézem, hogy akkor már nem az autóban, hanem az ovi előterében kellett volna kezet ráznom az igazgatóval, már nem hangzik olyan nagy teljesítménynek...sőt. Legyünk őszinték, ebben az oraszágban, ahol hangsúlyozzák a pontosság fontosságát, kifejezetten rossz belépő lehetett...

Persze ennek, komoly felnőttként, mind tudatában voltam, és ehhez mérten stresszeltem is ...

Ma megvolt az első telefonos ügyintézésem!

M. ugyanis helyet kapott az egyik helyi oviban, így beszélni kellett velük, hogy mikor menjünk bemutatkozni, részletezni. Nem voltam ideges, inkább felkészült...legalábbis azt hittem.

Kezdtem dánul, a szépen előre kigondolt mondatommal, majd ahogy válaszoltak, rögtön angolul hárítottam...pedig erre is megvolt a dán mondat a fejemben... Eddig terveztem ugyanis az első nyilvános szereplésemet ezen a nyelven, de a hölgy a vonal másik végén olyan magabiztosan és recsegőn pörgette egymás után a dán szavakat, hogy mit tagadjam, bepánikoltam. A legnagyobb félelmem az volt, hogy lemaradok valamiről, nem akartam kihagyni egy "ühüm"-öt sem, mindet tudni akartam. 

Aztán kiderült, hogy aggodalmam ...

Lett itt egy lakásunk. No nem a miénk, kölcsönbe adták. No persze pénzért, de egyelőre ezt hagyjuk.

Van neki egy alsó szintje, amire kb 10 lépcsőn fel kell mászni, van egy első szintje, van egy lépcsőházi és egy utcai bejárata. Fent másfél szoba, hall, konyha fürdő van, lent szoba, fürdő, és egy mosókonyha ami összesen odalent kitesz sztem olyan 30nmt is. Nos, két ekkorka manóval mint nekünk van, ez az alsó szint tulajdonképpen használhatatlan, vagyis túlzok, mi is használjuk: ruhaszárításra, mosásra, raktározásra...30nmt...

A kilátás viszont tényleg megéri az árát, azt kell mondjam. Látjuk a város egyik nevezetességét, a malmot, ami egy domb tetején magasodik, és mivel a lakás fekvése is éppen ideális, látjuk mindezt a ...

Ahogy mondtam az egyik ablak, vagyis szinte mind, a kórház parkolójára néz, és ez igen szerencsés.

Az ember egészen jó képet kap a dán társadalomról... persze leginkább az ittélőkről...közül pedig azokról akik vmiért kórházba jönnek. Ez főleg akkor van így, ha valaki elég sokáig nézi a parkolóba érkező és onnan távozó embereket. Nohát nekem, van olyan szerencsém, hogy én ezt elmondhatom magamról...!

A konyha néz arrafelé és a gondos lakberendezésnek hála pont a mosogatót tették az ablak alá, így ha akarom, ha nem, napjában többször is ellenőrizhetem a kórházba érkezők seregét: milyen ruhában jönnek, milyen autóval, hogyan viselkednek, hogy viselik az időjárást, egymást, stb. Persze mindezt lenémítva, hang nélkül. ...

...ez itt se nem beszámoló, se nem dokumentálás, se nem tényfeltáró antropológiai háttérmunka.

Ez itt egy agymenés.

Azért csinálom, hogy amik itt engem érnek azokat kiadjam magamból, és legfőképp kiéljem a mindig szunnyadó grafomán hajlamomat. No meg nem elfelejtendőleg azért van, hogy ne toljam az összes rokonom, barátom orra alá akár kéretlenül, hogy mik mozognak az agyamban egy levél formájában, és szabadkozzak, hogy milyen hosszúra sikerült ismét...Egyszerűen szeretnék szabadon beszélni, kiirni magamból a megélt élményeket és ha valakit netán még érdekel is, akkor kötelezettség, válaszolás nyomasztó terhe nélkül tudjon meg mindent...legalábbis mindent arról amit leírok...

Nekem így sokkal egyszerűbb, és ...