A minap voltunk az oviban megbeszélni. Az éjszaka nagyon pocsékra sikeredett, úgyhogy a jól kitervelt 2 órás készülődés helyett lett egy kapkodós 3/4 órás valami, ami azért volt annyira hatékony, hogy nulláról, (ágyból, pizsiből) utcai ruhában, némi reggelivel a gyomorban, mind a hárman az autóban voltunk. Igaz ugyan, hogy ez jó eredmény volt a maga nemében, de ha azt nézem, hogy akkor már nem az autóban, hanem az ovi előterében kellett volna kezet ráznom az igazgatóval, már nem hangzik olyan nagy teljesítménynek...sőt. Legyünk őszinték, ebben az oraszágban, ahol hangsúlyozzák a pontosság fontosságát, kifejezetten rossz belépő lehetett...

Persze ennek, komoly felnőttként, mind tudatában voltam, és ehhez mérten stresszeltem is M.t, aki így rekord sebességgel vette fel a cipőjét és még az autóba is majdnem becsatolta magát... Egyedül Z.ra nem volt hatással a helyzet, ő még akkor is dudorászva bámészkodott, amikor az 5 perces autóutat, egy rossz kanyarral 10re dúzzasztottam. M. meg is kérdezte, hol az ovi? én röviden azt válaszoltam, hogy nincs meg, mire ő őszinte csodálkozással kérdezte: az hogy lehet?

Akkorra már megnyugtattam magamat azzal, hogy lényeg a fellépés, majd elbájolják a fiúk őket és akkor elfelejtik, vagyis inkább megbocsátják nekem ezt a 10 percecskét...Nos, a bájolással még várunk, valahogy az antrénk nem lett az igazi...

Egy nagyjából korombéli fickó lézengett éppen az ovi előszobájában, amikor megérkeztünk, úgy tűnt, hogy ha már ott van, akkor foglalkozik velünk. Lézengésével ellentétben igen tájékozott volt, mondta, hogy ő Lars és rögtön megkérdezte, hogy Vikihez jöttünk-e. Ennek módfelett örültem, mert amint beültünk az autóba, bevillant, hogy elfelejtettem a kontakt ember nevét, de szerencsére a fürtös hajú, mert igen szép loknikban állt össze Lars kicsit túlzselézett szőkesége csontos arca körül, kisegített.

Mutatott nekem egy helyet, ahol a babakocsit hagyhattam, majd szép csöndben végignézte, ahogy leveszem a kabátokat a megszeppent srácokról. Ez a nagy figyelem már kezdett egy kicsit feszélyezni, úgyhogy cseverészni próbáltam. Mondtam, hogy sajnálom a kését, de eltévedtem, tudja, egy rossz kanyar és vége mindennek, stb....Kedvesen mosolygott, mondta, hogy nem gond, de ennél nem többet, lendítette a karját, hogy arra menjünk. A lendületet megragadtam és Z.vel a karomban elindultam. Az ajtóban viszont feltűnt, hogy csak én tettem így, M. nem mozdult a babakocsi mellől. Konkrétan lecövekelt. Hiába a szép szó, a noszogatás, ő csak állt és mondta, hogy nem megyek. Legelső ötlettől vezérelve megígértem neki, hogy választhat valamit a pékségben, ha jön velem, és szépen viselkedik...nem vagyok büszke rá, és ott akkor igen boldog voltam, hogy csak mi ketten értettük, amit mondtam, de hatott. A cövek nagyjából 3 örökkévaló percig tartott, de kísérőnk mozgásán láttam, hogy kevesebb is elég lett volna...

A fürtös Lars elvezetett minket Vikihez, aki nem mellesleg igen szigorú tekintetével együtt is szimpatikusnak tűnt. Röpke 3/4ed óra alatt körbevezetett az ovin, minden kis zugba benéztünk, minden lehetséges felnőttel kezetráztam, próbáltam mosolyogni, és nem elfelejteni M.nek mindent mondani amit látunk, miközben a Z.t tartó kezemet már egyáltalán nem éreztem.

Amúgy az épület maga elég picurkának tűnt, és zsúfoltnak. A falak színesek, de nincsenek rajtuk az otthon megszokott mesefigurák, vagy állatokat idéző képek, persze enélkül is kellőképpen barátságos és minden kellemes hangulatú. Sok a fa, kevés a csempe. A termek nagyon világosak, mindnek szinte csupa ablak az egyik oldala, rengeteg a játék, de van elég játszóhely is... legalábbis remélem, mert a csoportban kb 30an vannak, csakúgy mint otthon voltak. Itt is 2 állandó ember van velük, de itt van egy olyan rendszer, hogy a nap bizonyos időszakában, amikor foglalkozás van, akkor a termet és a gyerekeket is effektív ketté osztják, és jön még segítség is, így egyszerre tulajdonképpen csak 15en vannak a nyüzsis időszakban egy helyen.

Az ovónők/bácsik elég vegyesek, van köztük nagyon fiatal és nyugdíj előtt álló is, csakúgy mint nálunk, és ebben az oviban van 2 ovóbácsi is. Igaz, hogy az egyikük csak 1,5 év múlva fog M.val foglalkozni, mert ő csak a nagyobbakkal van, a másik meg addigra már nem lesz ott, mert csak gyakorlaton volt, de ez most mindegy. 

A túra után beültünk M.ék leendő termébe. Az ovisok kint "randalíroztak", vagyis amennyire én láttam mindenki nyugisan sétált, beszélgetett, vagy elvolt vmi játék félével, semmi túlpörgős fogócska, vagy visítozós bújócska nem volt... A beszélgetés szűk óra hosszát tartott megtudtam, hogy biztosítást kell kötni a gyermek által okozott lehetséges károkra, és egyet őrá is, ha netán őt érné vmi "kár". Továbbá azt is, hogy mivel itt nem dívik a közétkeztetés, minden gyerek maga viszi az ebédjét reggel az uzsonnás dobozban, ami szigorúan nem lehet meleg étel (mert nem melegítenek semmit), és csak egészséges lehet. Vagyis nincs tejszelet, vagy dugisüti a dobozban, csak szendvics, vagy saláta... Viki azt is mondta, hogy a konyhában, ami a gyerekeknek van  kb fenntartva, szülinapokkor együtt süt a csoport egy nagy közös kenyérfélét, amit később torta gyanánt fogyasztanak. Itt készítik emellett havi egy szerdán a saját ebédjüket is a gyerekek, amihez aznap nem kell semmit vinni, ez egy amolyan főzősnap, mindent az ovi biztosít hozzá.

Viki kérdezett M.ról is, én mondtam, hogy nagyon békés fiúcska, szeret elleni egy könyvel, szeret énekelni, rajzolni... ennél a résznél azonban kicsit hiteltelen lehettem, mert a helyi játékokkal játszó fiaim összeszólalkoztak, pontosabban Z. elkezdte unalomból piszkálni M.t, mire az én nagyfiam, rendesen helyretette az öccsét. Én rögtön szabadkoztam, hogy ejjj, ez nem szép, de hát fiúk, az ilyen előfordul, de a gyors békét követő 5. percben M. már a földre is leteperte Z.t, mert hozzáért a tornyához... aztán kicsivel később ismét, csak akkor már ordított is hozzá. Viki nem érezhette túl erősnek az anyai szigort, mert a 2. incidensnél ő is beleszólt, a harmadiknál viszont már meg sem várta a reakciómat, rögtön csillapította a kedélyeket, persze angolul, ami M. nak nem tett sokat. Még befejezte a mozdulatot és a földre birkózta Z.t, aki mellesleg egy darabig mosolygott ezen, igaz nem sokáig, mert a bátyja meg is gyömöszölte, harcias NEM VEHETED EL, AZ AZ ENYÉM! ordítás közepette. Próbáltam viccesen érdeklődni, hogy ez náluk mennyire gyakori, de Viki nem volt humoránál, (vagy tényleg ilyen sápadtak ezek a kölkök itt), és keményen mondta, hogy ezt bizony itt nem szabad. Nagyvonalúan átlendültem a bújtatott kritika fölött, és visszatértünk a beszélgetéshez. Kiderült, hogy nem kötelező az alvás a gyerekeknek, de ha szeretném, akkor persze altatják. Ő lesz az 5. a csoportban, akit különszednek majd, mikor a többiek udvarra mennek, hogy elvigyék aludni... Ezen kívül megtudtam, hogy van egy olyan bolt, amit úgy hívnak hogy H&M és ott olcsón lehet jó overált kapni M.nak... nem láttam magam kívülről, de emlékszem, őszintén szórakoztatott az útbaigazítás, de talán ezt érezte meg Viki is, éppen ezért satírozta át sebesen a papírra leírt betűket.

Már éppen búcsúzóban voltunk amikor megjelentek a helyi srácok, vége lett a levegőzésnek. M. által épített tornyok csalogatóan magasodtak a szoba közepén, így 3 szőkécske nem bírt magával és odaguggolt hozzájuk. Amint hozzányúltak Máté jólnevelten, szépen kérte őket, hogy ne tegyék, meg különben is menjenek arrébb, ő most egyedül szeretne játszani... a srácok bambán néztek rá, és közben a kezük önkéntelenül az építményeket között matatott, így M. még hangosabban mondta, hogy álljanak le. Mire harmadszor is elismételte, a dánoknak leeshetett valami, mert felálltak és arrébb mentek, de ekkorra már M. idegei kikészültek és bömbölve jött oda hozzám...Nem értenek téged, mondtam neki vígasztalón, mire Viki is szólt a többieknek, hogy M. nem tud még dánul. Nem gondoltam volna, de ez hatott. M. megnyugodott és visszament, hogy körbejárja a most már benépesült szobát. Egy kis zöld pólós szőke a nyomába szegődött és motyorászott neki valamit, de M. innentől kezdve nem zavartatta magát, mosolyogva járta körül a termet és ha nem ennyire fáradt, szerintem kivágja a hisztit, hogy maradjunk még.

A beszélgetés alatt véletlenül az is kiderült, hogy megérkezésünkkor az előszobában lézengő Lars személyében az igazgatót ismerhettem meg... nem baj, innen izgalmas bájolni...